Meyer Sound UPA-1P, UPA-2P, UPJ-1P + USW-1P szubbasszus
Aktív PA hangsugárzók
Vannak emberek, akik egész életükben váltogatják maguk körül a tárgyakat,
sohasem tudnak megállapodni egynél. Ez a jelenség a hangszerek világában még
talán erősebben érződik. Gondoljuk csak meg, a hang a legmegfoghatatlanabb
jelenség, érzékelése nagyban függ az érzékelő pillanatnyi állapotától, legyen az
fiziológiai, lelki, értelmi vagy egyéb érzelmi befolyásoltság.
A legtöbb ember nagyon jót szeretne bármiből, de nem akar érte sokat fizetni.
Ez itthon nálunk különösen igaz. Ilyenkor történik az, hogy végigjárja az összes
lehetőséget, a legolcsóbbtól a legdrágábbig, a legrosszabbtól a legjobbig és
rendszerint a legolcsóbbat vásárolja meg. Egy idő után kiderül, hogy hamarosan
egy jobbat kell venni, mert amit vett nem bizonyult elég jónak már a vásárlás
eldöntése előtt sem. Aztán a régit el kell adni, azon bukik elég sokat. Majd
rászánja magát egy jobb vagy legfeljebb másik márka vásárlására. A legdrágább és
a legjobb továbbra is fényévekre van tőle, nem is annyira árában, mint inkább
elhatározásában. És így megy ez évekig, majd belefárad az egészbe és elmúlik az
élete anélkül, hogy egyszer tényleg lehetett volna neki valami jó is. Miközben
így válik a legolcsóbb a legdrágábbá. Tipikus tanmese, nagyon gyakori. Hogy
miért éppen a Meyer Sounddal kapcsolatban jutott eszembe, az sem véletlen. A
Meyer Soundról ma is többen álmodoznak, mint amennyien használják, de a
különbség lassan kezd lecsökkenni, különösen, mióta megjelentek a kisebb,
kompaktabb aktív hangsugárzók. A Meyer Soundról senki sem állította, hogy olcsó
vagy azt, hogy nem drága, azonban azt bárki aláírja, hogy minősége az első
referenciának számit.
A Meyer Sound Ultraseries több, mint két évtizedes bemutatkozásával új
korszak kezdődött a minőségi hangosítás történetében. A tervezésnél az alapvető
szempontok az alábbiak voltak: nagy SPL szint, kiváló tranziens átvitel,
lineáris átviteli spektrum, rendkívül alacsony torzítás, és kis méret, mindez
egy aktív rendszerben. Mindezek tetejébe kiszámítható iránysugárzási
karakterisztika, megbízhatóság és sokoldalú riggelési (elhelyezési,
felfüggesztési) megoldás.
Már ez önmagában egy kicsit túl sok elvárás egyetlen eszköztől, azonban
mindezt a Meyer Sound több szabadalom egyidejű alkalmazásával megvalósította.
Nem is csoda, hogy azóta gyakorlatilag minden fontosabb hangosító eszközöket
gyártó cég átvette a szabadalmak nagyobb részét, vagy egyszerűen csak másolja a
koncepciót főleg külsőségeiben, miközben a belső tartalom az továbbra is messze
áll a referenciától.
Az UPA sorozat megjelenésével új elvárások, igények születtek a színházi, a
klub hangosítás területén. Az UPA oly magasra tolta a mércét, amit jó ideig
megközelíteni sem tudtak. Miután már hazánkban is megjelent ez a sorozat és van
rajta több évnyi tapasztalat bátran állítható, hogy az UPA sorozat a minőségi
hangosítás csúcsát jelenti a maga kategóriájában. Ennek megállapítására már 6
éven át nagyszerű alkalom volt a Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztiválok eddig
játszott 65 koncertje szerte az országban. Aki csak hallotta akár az UPA-1P,
UPA-2P vagy legutóbb az UPJ-1P hangját, valóban maradéktalanul élvezhette az
akusztikus gitárok hangzását olyan minőségben, amilyenben ez hazánkban még nem
fordult elő. Egyik alkalommal egy úr, aki maga is hangosítással foglalkozik és
azt kérdezte az egyik zenésztől: "- Hogy csináljátok, hogy nem hallom a
hangfalakat, hanem csak a zenét? " Válaszként csak annyit mondott: "- Nem tudom,
de valószínűleg az egyetlen trükk az, hogy egy Meyer Sound UPA-1P-t
hallottál...."
Nem véletlenül ragaszkodik a fesztivál technikai stábja ehhez a rendszerhez,
hiszen ma már a legfontosabb akusztikus gitárosok tech-riderjében a Meyer Sound
UPA/UPJ rendszerek szerepelnek az első helyen.
Ezek után tekintsük át az UPA -1P, az UPA - 2P majd az UPJ -1P aktív
hangsugárzókat:
UPA-1P, UPA-2P:

Ez a hangsugárzó széles lefedettségű sugárzási karakterisztikával
rendelkezik. Ez az UPA-1P-nél vízszintesen 100 fok, függőlegesen 40 fokos
nyalábszögben valósul meg, míg a szűkebb nyalábú UPA-2P-nél a vízszintes és
függőleges szórásszög egyaránt 45 fok. Az UPA-1P állandó nyílásszögű tölcséres
magas sugárzó egy 3 collos nyomókamrás driverrel működik. Az UPA-2P
magassugárzója is ugyanolyan driverrel működik csupán a tölcsér kivitele más,
kerek formája van és szimmetrikus nyalábban sugároz.

A közép és a mély tartományt mindkét típusnál egy 12 collos hangszóró fedi
le. A hangdoboz trapéz alakú, formája úgy került kialakításra, hogy belül
semmilyen akusztikai állóhullám ne keletkezzék, ami esetleg keletkezne, az pedig
azonnal le is csillapodna, hiszen a doboz belső tartalma, a tápegység, az
erősítő paneljei szinte teljesen kitöltik a belső üreget, így nem is igazán van
alkalom a membrán mozgását zavaró belső állóhullámok kialakulására. A rendszer
kétutas, a magas és a mély/közép hangsugárzókat külön AB osztályú hídba kapcsolt
MOSFET erősítők hajtják meg. Az UPA-1P 550 Wattos teljesítményű, mindez nagyon
precíz fázis és amplitúdó átvitellel történik. Ez a hangteljesítmény persze a
valóságban legtöbbször sohasem kerül kihasználásra. Az erősítők hatalmas
tartalékokkal rendelkeznek, így például akusztikus hangszerek és ének/beszéd
mikrofonos hangosítása alkalmával a hangteljesítmény töredék része elegendő az
alacsony torzítású átvitel megvalósításához. A hangsugárzók fázis együttfutása
is kimagasló, ennek köszönhetően a pozícionálás nagyon precíz, és ennek
köszönhetően van értelme igazi csúcsminőségű zengetőket alkalmazni, mert a
hangfalak leképezik a tér mélységeit is, hasonlóan a stúdió monitorokhoz.
Az UPA-1P intelligens tápegységet tartalmaz, automatikusan érzékeli és
kiválasztja a tápfeszültséget, elnyomja a magas feszültségű tranziens tüskéket.
(Itt javaslom újra tanulmányozni a Furman tápegységekről szóló cikkünket.)
A bekapcsolásnál jelentkező áram lökések ellen védett, különféle egyéb, a
tápfeszültségben lévő "szennyeződések" elkerülésére kiépített szűrői vannak.
Alkalmazási köre: Az UPA-1P kiválóan behangosítja a koncerttermeket,
színházakat, éjszakai szórakozó helyeket, audio-vizuális bemutatók helyszíneit.
Persze akkor, ha a hangminőség az első helyen szerepel. Különösen alkalmas
surround bemutatók tartására, mivel a hangfalak konzisztens fázis együttfutása
kiemelkedően jó, így a jól előkészített surround hanganyag teljesen
kiszámíthatóan viselkedik, ugyanúgy jelenik meg, mint a stúdió monitoron a
keverés alkalmával. Nagyobb, monstre hangosítások alkalmával oldal monitornak is
kiválóan megfelel precíz átviteli tulajdonságai és széles lefedettségi szöge
miatt.
Az UPA-2P olyan helyen tesz jó szolgálatot, ahol a terem hosszú vagy túl
nagyot zeng. Színház és koncerttermeknél az erkélyes részek korrekt
besugárzására kiválóan alkalmas.
Az alkalmazásának sokoldalúsága abban is rejlik, hogy mérete kicsi, és súlya is
mindössze 35 kg.
UPA-1P és UPA-2P technikai adatai:
Alkalmazható hasznos frekvencia sáv: 60 Hz- 18 kHz
Átviteli spektrum: 80 Hz- 17 kHz ± 4 dB
Maximális hangnyomás: 133 dB 1 méterről mérve
Lefedettségi szög: 100 fok vízszintesen, 40 fok függőlegesen
Mély/közép sugárzó: 12 collos kúpos membránú
Magas sugárzó: 3 collos nyomó driver 35,5 mm nyílású szögletes tölcsérrel
Erősítő teljesítmény: 550 Watt
Automatikus tápfeszültség választó: 90 Volt -265 Volt AC
Hangfrekvenciás csatlakozók: XLR
Méretek: 368 mm x 569 mm x 363 mm
Súly: 35 kg
UPJ - 1P:

Mondhatnánk azt is, hogy az UPJ - 1P az UPA - 1P kisöccse. Ezt mutatja kisebb
mérete és kisebb teljesítménye is. A különbség 300 Wattos teljesítményében van,
kisebb méretében és ennek következtében kisebb súlyában is. Kisebb teljesítménye
egyáltalán nem korlátozza az alkalmazásának körét. Hangzásában talán még
közelebb áll a stúdió monitorok precizitásához. Az UPA-1P-hez képest egy fokkal
áttetszőbb a hangja. Az UPA -1P kissé vastagabb hangzást produkál, bár ez a
hangszínbeli érzetkülönbség csupán a meghajtók méreteiből és jellemző sugárzási
spektrumából adódik. Az UPJ-1P szélesebb sávban sugároz, ami az alábbi technikai
adatokból is kiderül. A szórás szöge az UPA-1P és az UPA-2P közötti érték.
UPJ - 1P technikai adatai:
Alkalmazható hasznos frekvencia sáv: 55 Hz- 20 kHz
Átviteli spektrum: 66 Hz- 18 kHz ± 4 dB
Maximális hangnyomás: 128 dB 1 méterről mérve
Lefedettségi szög: 80 fok vízszintesen, 50 fok függőlegesen
Mély/közép sugárzó: 10 collos kúpos membránú
Magas sugárzó: 3 collos nyomó driver 19 mm-es nyílású kúppal
Erősítő teljesítmény: 300 Watt
Automatikus tápfeszültség választó: 90 Volt -264 Volt AC 50/60 Hz
Hangfrekvenciás csatlakozók: XLR
Méretek: 283 mm x 570 mm x 311 mm
Súly: 21 kg
USW - 1P szubbasszus sugárzó

Az USW-1P-t kifejezetten az Ultraseries család számára fejlesztették ki. A 32
Hz és 200 Hz közötti mély tartományt tökéletesen lefedi és bármelyik UPA/UPJ
hangsugárzóval kompatibilis.
A hangdobozban 2 db 15 collos hangszórót helyeztek el és a doboz sarkaiban
átlósan helyezték el a basszus reflex nyílásokat. Az UPA/UPJ családhoz hasonlóan
az USW - 1P is aktív hangsugárzó. A két hangszórót mindegyikét külön csatornán
szólaltatja meg egy 550 Wattos hídba kapcsolt MOSFET erősítő. Mindegyik
csatornán külön limiter gondoskodik a hangszórók védelméről. Az USW-1P bemenetén
egy crossover fogadja a teljes sávú jelet, majd az erősítőre a leosztott mély
tartományú jel kerül. Ezzel a megoldással elkerülhető külső keresztváltó
alkalmazása. Az USW-1P intelligens tápegységet tartalmaz, automatikusan érzékeli
és kiválasztja a tápfeszültséget, elnyomja a magas feszültségű tranziens
tüskéket.
A bekapcsolásnál jelentkező áram lökések ellen védett, különféle egyéb, a
tápfeszültségben lévő "szennyeződések" elkerülésére kiépített szűrői vannak.
USW - 1P technikai adatai:
Alkalmazható hasznos frekvencia sáv: 32 Hz- 200 Hz
Átviteli spektrum: 35 Hz- 180 Hz ± 4 dB
Maximális hangnyomás: 135 dB 1 méterről mérve
Lefedettségi szög: 360 fok
Mély sugárzó: 2 db 15 collos kúpos membránú
Erősítő teljesítmény: 550 Watt
Automatikus tápfeszültség választó: 90 Volt -264 Volt AC 50/60 Hz
Hangfrekvenciás csatlakozók: XLR
Méretek: 787 mm x 548 mm x 541 mm
Súly: 62 kg
Kapcsolódó linkek:
Szabó Sándor Vissza az oldal tetejére
|