A tér megjelenítése a zenében egy új eszközzel:
Bricasti M7
2008 Június 30-án a Chromatica Kft. kezdeményezésében és szervezésében a
Magyar Rádióban egy találkozóra és bemutatóra került sor hangmérnökök és
technikusok részvételével. Ezen a rendezvényen részt vettek a Bricasti
térszimulátor használói és forgalmazói is.
A rendezvény célja az volt, hogy részben áttekintse a zengető/térszimuláció
technológiában történt fejlődést és bemutassa a legújabb fejlesztések eredményét
a Bricasti M7-est működés közben.
A rendezvény további nem titkolt célja volt az is, hogy rádöbbentse a
hallgatóságot, hogy mennyire nincs kihasználva még a régi technológia sem. Az
előadáson a térbeli ábrázolás alapvető módjait mutatta be Szabó Sándor, majd
bemutatta a többrétegű terek alkalmazását is. Az előadáson többen tettek fel
kérdéseket a használattal kapcsolatban és szóba kerültek komoly hangesztétikai
kérdések is. A rendezvényre kb. 30-an jöttek el, ami mindenképpen sikeresnek
mondható, ami azt is jelenti, hogy az igényes hangzásra már felmerült az igény.
A rendezvényre készült egy jegyzet. Ez az írás részben tanulmány és rávilágít
néhány problémára és jelenségre, azon túl, hogy igyekszik megoldást is nyújtani
konkrét technikai instrukciókkal. Az előadás után többen javasolták, hogy az
írást osszuk meg a nagyobb szakmai nyilvánossággal, így most kérésükre az
alábbiakban, teljes terjedelemben közzéteszünk az írást a honlapon is:
A hangzáskultúránk rövid áttekintése
A XXI. Században vagyunk és annak tanúi is egyben, miként előzte meg a
technikai fejlődés akár a társadalmi, az általános emberi fejlődést, de
legfőként a kultúrát. Ezen belül egyértelműen látható, hogy a zenét teljesen
megelőzte és bizonyos tekintetben birtokba vette a technika. Ennek eredményeként
jönnek létre, a teljesen egészében technikafüggő, a humán lelkiséget kizáró,
nélkülöző új zeneipari hangi produktumok.
Miközben a hagyományos és az ilyen technokrata módon készülő ipari zene
között óriási szakadék kezd szélesedni és mélyülni, fel kell tenni a kérdést
magunkban, hogy a technika mennyiben előzte meg a zenét, akár a hagyományosat,
akár a modernt.
A kérdésre akkor találunk igazi választ, ha a zenére, mint az ember
lelkületére közvetlenül ható esztétikumra tekintünk. Számba kell vennünk, hogy a
zenének milyen érzéki dimenziói vannak. Ilyen dimenziók egyebek között pl. a
spektruma, a dinamikája. A zene rögzítési és átvitel technikája ezt legtöbbször
meghamisítja és ami marad, abban már a létező érzéki dimenziók eleve sérült,
deformált állapotban vannak. Ilyen deformáció a tömörített formátumok
alkalmazása, az MP3 és hasonló formátumok, vagy ilyen a szinte már drogként
alkalmazott dinamika kompresszió. A kettő együtt már olyan eredményt ad, amiért
nincs értelme fejleszteni a meglévő technikát. Azaz, visszaléptünk a minőségben.
Ezzel eljutunk egy másik problémakörhöz, a zene és zajfogyasztáshoz, ami mára
oly méreteket öltött, hogy kiszolgálása már hatalmas ipari méretekben történik.
A zenének van egy nagyon elhanyagolt dimenziója, a térbeliség. A térbeliség a
zene történetében forradalmi jelentőségű volt, a sztereó technika
feltalálásával, hiszen a reprodukált zenét bizonyos kompromisszumokkal és
korlátokkal, de térben lehetett ábrázolni. A korai biztató fejlődés aztán a
számítógép és a digitális technika térhódításával ez a fejlődés megtorpant és
mondhatni visszájára fordult. Ennek sok oka van. Részben a számítógép alapú
felvétel és hangkezelés mára olyan dömpingben jelenik meg, hogy bárki számára
hozzáférhető, így a zenészek is elkezdtek saját felvételeket készíteni
mindenféle tudás és tapasztalat nélkül. Ez világjelenség és ennek tudható be,
hogy a mai zenéknek döntő többsége egyszerűen rosszul szól.
Szinte az is szégyen a zeneiparra nézve, hogy a hangzás térbeli
megjelenítésére valójában a zene ipar nem igazán vevő, sokkal inkább a mozi és
film ipar gerjeszti az igényeket, és valójában csak ők használják ki a technika
adta lehetőségeket. 20 évvel ezelőtt nem létezett háztartás legalább közepes
színvonalú, két hangszórós hifi rendszer nélkül. Ma csak számítógép van
helyette, ami minden funkciót ellát. A hangi funkciót tenyérnyi hangfalakon,
zajos környezetben, korlátozott dinamikával és frekvencia sávon látja el. Ez
szimbolizálja legjobban a jelenlegi hangzáskultúránkat, valamint az, amit az
emberek hallgatnak rajta. Miközben a zene reprodukálás egyik irányzatában küzd a
tökéletességért, egy másikban, éppen az ellenkezője történik.
Egy szemléletes összefüggés a jelenlegi hangzáskultúránkról
Képzeljük el: Egy nagyon drága hangszereken előadott, sok gyakorlással
kimunkált produkciót, méreg drága mikrofonokon, a legjobb pulton, rengeteg
stúdió órával, 192 kHz-en rögzítenek, csodálatos atmoszférát álmodnak hozzá és
egy mondjuk Bricasti M7-esen meg is valósítják. Az elkészült mix a drága precíz
stúdió monitorokon csodálatosan szól. A producer azt mondja, hogy a kocsiban
szeretné ellenőrizni a kész hangot. Ott egész mást hall. Mi történik? Elkezdik
EQ-zni a felvételt. De még nem elég hangos. Így még jól megkompresszálják, és a
végén úgy szól, mintha egy olcsó rossz kínai hangszert egy olcsó mikrofonnal egy
háztartási keverőn, házi számítógépen olcsó hangkártyán és szoftveren
készítettek volna el. És még mindig nincs vége: az egészet lebutítják MP3-ba,
mehet a letöltés.........nagyjából így néz ki a jelenlegi zeneiparhoz tartozó
hangzás kultúránk. Ez ma világjelenség, ami ettől még egyáltalán nem vigasztaló.
A zene dimenzióinak megőrzése és kiterjesztése
A jelen előadás nem kíván kitérni arra, hogy milyen károkat okoz a hangerőért
folytatott ostoba versengés, mellyel a zene két fontos dimenziója veszik el.
Sokkal inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mi történt az elmúlt 15
évben a zene egyik fontos dimenziójának, a térnek az ábrázolása érdekében.
A zengetők megjelenésének hajnalán a fő cél a hang utóéletének ábrázolása
volt. Ehhez kezdetben megfelelőnek bizonyultak a mechanikus eszközök, mint a
rugós, lemezes zengetők. Ezek népszerűk voltak azonban a sztereó térben nem
voltak képesek azt a szerepet betölteni, amit a természetes teremzengés adott. A
tovább lépést a digitális technika lehetővé tette. A 15 évvel ezelőtt már benne
voltunk a digitális technológiában és eredményeként egyre jobban használható
zengetők születtek meg olyan cégektől, mint a Quantec, Lexicon, TC, Yamaha, hogy
csak pár fontosabbat említsek. Ezek az eszközök már térbeliséget is sugalló
zengést hoztak létre, ami persze még távol volt az ideálistól.
Milyen is az ideális? Valójában a szó is megmondja, csak idea, azaz nem
létező. A sokak által oly sokszor, olyannyira preferált és misztifikált valódi
akusztikus terekkel az a baj, hogy nem tökéletesek. Csak bizonyos zenékre,
bizonyos helyeken és spektrumban használhatók. Ráadásul a legjobb termeknek is
vannak kiemelkedő állóhullámai, amiktől lehetetlen megszabadulni. Az ideális
eszköz tehát eleve igyekszik úgy végezni a dolgát, hogy ne legyenek benne álló
hullámok, és rugalmasan alkalmazkodó legyen az adott akusztikai feladatra.
A zengetők az elmúlt időszakban megtanultak jól zengetni, de a tér képzésével
még adós maradtak. Kb. 10-12 évvel ezelőtt az első térszimulátor megjelenése
előtt új igény merült fel. Immár egy komplex akusztikai teret kellett
modellezni. A cél tehát nem a hang utóéletének megalkotása volt, hanem más és
több: a teret kellett megalkotni, virtuálisan, oly módon, hogy tetszőleges
feladatra alkalmazható legyen.
Az akusztikai kutatások előre haladtával elkezdtek mélyebben foglalkozni a
korai reflekciókkal, és azok ábrázolásával. Hamarosan megjelentek a korai
reflekciókat is előállító zengető algoritmusok. Ez volt 10 évvel ezelőtt, és
azóta sajnos a zeneipar is más irányba veti tekintetét. Ma nem térbeli zenét
akar készíteni, hanem hangosat. Van azonban a zene reprodukálóinak egy ma már
kitapinthatóan igényesebb szűk rétege, akik a tér ábrázolását komolyan veszik és
követik a technika válaszait a felmerülő kérdésekre.
Jól látható, hogy ma a zengetőket gyártó cégek gyakorlatilag nem fejlesztenek
semmit a 10 évvel ezelőtti szintről. Megadták magukat a vintage divatnak és a 10
évvel ezelőtti csúcs technológiájukat váltják ma apró pénzre olcsó, lebutított
eszközök képében. Az előrelépést olyan kis cégek képesek tenni, akik nincsenek
beágyazva a gazdasági kényszer pályákba és kellően rugalmasak ahhoz, hogy bármi
megvalósíthassanak.
Ilyen cég a Bricasti Design. 3 éves fejlesztő munkával megalkották a világ
jelenlegi legnagyobb teljesítményű és felbontású és tegyük hozzá a legjobb
akusztikus térszimulátorát. Ezt az eszközt nem szeretem zengetőnek nevezni, mert
akkora különbség van a legjobb zengetők és közötte, hogy méltatlan és
célszerűtlen egyazon kategóriában egyazon terminológiával illetni.
A továbblépés érdekében szükségszerű, hogy megfogalmazzuk magunknak, hogy mit
várunk el egy teret szimuláló eszköztől. Íme:
Az igények megfogalmazása
- Színezetlen hangzás
- Izgalmas, mozgó, lebegő zengő hangtér
- Terem mélység érzékeltetése
- Széles hangtér ábrázolás
- Az eredeti termekkel megegyező reflekció felépülés
- Áttetsző hangzás még meredek szűrő beállítások esetén is
- A direkthang nélküli zengést hallgatva azt a benyomást kell érezni,
mintha a hangforrás a terem végében szólna
- A reflekciók nem moshatják el a direkthang pozícióját még 80% dry/wet
arány esetén sem.
- A zengő tér (diffuse field) véletlenszerű lebegését, mozgását
mindeféle moduláció nélkül kell, hogy megvalósítsa
- Meggyőző tér és távolság információk
- Szélsőséges beállításoknál is maradjon természetes a hangzása
- A korai reflekciók és a zengőtér külön szabályozható legyen
- Észrevétlenül lehessen valós terekhez illeszteni akár méret, akár
spektrális és lecsengési karakter tekintetében
Bizonyára meglepő az, hogy hiányzik a felsorolásból az igazi termekkel való
tökéletes hasonlóság. Ez nem cél, hiszen a valós terem nem tökéletes bár ezt
tekintjük kiindulópontnak. Ma is cél a valós termek hangzásának visszaadása,
annak ellenére, hogy egyre többen rájönnek, hogy tökéletes, minden célra
alkalmas terem nem létezik. A természetes terek atmoszférájának megragadására
kidolgozott impulzus válaszokat alkalmazó eljárás, a konvolúció hamar bekerült a
köztudatba. Sajnos a konvolúciós térszimuláció ez idáig zsákutcának bizonyult,
hiszen a megragadott impulzusválaszok nemcsak a terem hibáit konzerválják, hanem
a megragadás módjából (mikrofonozás) adódó elkerülhetetlen hibákat is megőrzik.
Itt vannak tehát az igények és bizony meg kell állapítanunk, hogy a 10 évvel
ezelőtti technológia egyetlen egyet sem tudott maradéktalanul megvalósítani. Az
eddigi technológia a Feedback Delay Network (FDN) azaz teljes áteresztó szűrők
hálózatából felépített algoritmusok alkalmazásából állt.
Az új technológia már feedback, vagyis visszacsatolás nélküli FIR szűrők
alkalmazásából és azok random módon való működtetésére épül.
Ehhez eddig sohasem alkalmazott mennyiségű memória és processzor kapacitás
szükséges. A Bricasti M7 3 db Macintosh G5 -nek megfelelő processzor
kapacitással dolgozik....
A Bricasti M7 a fent megfogalmazott összes igénypontnak megfelel.
Új alapelvek az M7 alkalmazása során
A direkthang mélység irányú pozícionálása:
Régen: A zengetők korában megszoktuk, hogy a hangszerek nagyjából egy
vonalban megfelelő hangerő arányokkal szólaltak meg és amennyire a zene
természete, szellőssége engedte, időnként hallható volt a szimulált zengés.
Rossz esetben meghatározhatatlan térérzettel, jó esetben a hangforrások mögül,
mint egy függönyként érzékelhetően. Régen távolság érzetet csak valós térben
valós távolságból felvett sztereó sávokkal lehetett megfelelően ábrázolni. Ezt a
törekvést zengető sokszor inkább összezavarta, mint támogatta.
Ma, Az M7-el: minden hangforrást külön térmélységbe helyezhetünk úgy,
hogy a hangerő arányok mindig kézben tarthatók. Az eredmény olyan, mintha egy
igazi, de állóhullámoktól mentes teremben vettük volna fel a hangszereket.
Akkora, és annyira intenzív zengő mezőt állíthatunk be, amekkorát akarunk, akár
a korai reflekcióktól függetlenül is.
Alkalmazott alapelv: az M7 korai reflekció generátora olyan reflekció
csomagot állít elő, ami magában foglalja a tér nagyságára és reflekciós
tulajdonságaira vonatkozó összes információt. Természetéből adódóan úgy
viselkedik, mintha a felvevő mikrofont közelítenénk, vagy távolítanánk a térben
a hangforrástól. Ennek megfelelően, ha több reflekciót keverünk a direkt hang
mellé, akkor távolabbinak halljuk, ha kevesebbet, akkor közelebbinek. Amíg a
reflekciók és a direkthang aránya nem haladja meg az 50 %-ot, addig egy
viszonylag finom távolság beállításról beszélhetünk. Ha megfordítjuk az
arányokat és a direkthang szintje kisebb lesz, mint a korai reflekcióké, pl. 70%
reflekció és 30 % direkt, akkor már távolságokat ábrázolhatunk nagyon hatásosan.
Kisebb tereknél csupán az effekt hang is kellően gazdag és részletes ahhoz, hogy
például egy szoba másik végében elhelyezett hangforrást ábrázoljunk akár 100 %
effekt aránnyal.
Ez a lehetőség nem csupán a zenében, hanem a hangjátékokban is új
lehetőségeket csillant fel.
A hang utóéletének a szimulálása (zengetés)
Régen: a zengetőn beállítottak valamekkora lecsengést, sokszor olyat,
ami nem illeszkedett sem a zenéhez, sem a ritmushoz, sem a térhez. Ehhez jó
ízlés kellett és kellő képzelet, valamint jártasság az akusztikában. A hangzás
rossz esetben mosott és ködös lett, gyors tranziensű hangszereknél a hangforrás
pozíciók bizonytalanná váltak. Még a legjobb zengetők is legfeljebb 20 % effekt
aránynál hagyták viszonylag érintetlenül a zenét. Jó esetben a zengés hátul volt
hallható. Mindegyik eszköz egyetlen szűk beállítási tartományban tudott
kielégítő eredményt adni. A zengés hajlamos volt a sistergésre vagy csörgésre.
Erőteljes szűrésnél pedig kezdett hallatszani a szűrő hangja.
Ma, az M7-el: A zengés mindig a direkthang mögött jelenik meg, oly
módon, miként egy igaz felvételen azaz, a terem végéből érkező információk
tartalmazzák annak távolságát és a terem szélességét is illusztrálják. A zengés
nyugodt hangképű, igény szerint kevésbé vagy erősebben lebegő-bolyongó
véletlenszerű mozgást érzékeltet, azonban sohasem ugyanúgy. A zengés még kevés
szűrésnél sem csörög, és sohasem sistereg. Csupán a Diffusion változtatásával
lehet szimulálni az üres, vagy a tele termet, miként az a valóságban is
történik.
Mivel a korai reflekcióktól független algoritmus állítja elő a zengést, és
mivel a zengés is véletlenszerű reflekciókból épül fel, így meglévő felvételeken
lévő tér információkkal is tökéletesen keveredik. Ez különösen klasszikus zenei
felvételek utómunkálatainál lehet nagyon hasznos és fontos.
Alkalmazott alapelv: Az M7-ben alkalmazott diffúz mező generátor irány
információkat is közöl a hallgatóval a beállított terem formájáról. Ezáltal a
zengés mutat egyfajta 3 dimenziós érzetet, meggyőzően érzékeltetve a leghátsó
fal távolságát és azt a levegőt és teret, ami közben van. Kisebb tereknél akár
100 % effekt arányt is alkalmazhatunk, azt az illúziót keltve, hogy a terem
végéből hallva ábrázoljuk a hangforrást.
Tér és mélység érzet ábrázolása
Az M7 alkalmazásával lehetőségünk van olyan élethű tér érzeti ábrázolásra,
ami csak jó esetben komplikált mikrofon rendszerekkel sok előkészülettel és
drágán valósítható meg. Ehhez azt kell tudni, hogy az M7 korai reflekció és
zengő teret előállító generátora egyszerre, de egymástól függetlenül dolgozik. A
korai reflekciókkal úgymond "elragadjuk" és a térbe megfelelő távolságba
betoljuk a hangforrást, a zengés hozzáadásával pedig további viszonylatokat
teremtünk. Mondhatnánk azt is, hogy a korai reflekcióval meghatározzuk a
közvetlen tér szélességét és a hangforrások abban elfoglalt helyét, a zengés
hozzá adásával pedig megmutatjuk a tér többi hátul elhelyezkedő mögöttes
kiterjedését és egyéb akusztikus tulajdonságait, atmoszféráját.
Lehetőség van csupán tér- és távolságérzetet kelteni lecsengés nélkül, de
arra is, hogy a felvételi környezet atmoszférájához adjuk a tér mélység érzetét.
Ezzel eddig nem hallott intenzitású térbeliségeket képezhetünk.
Az M7 "rendet csinál" a hangtérben
Az egyik leghatásosabb demonstrálása az M7 hatékonyságának, ha egy 3-4
hangforrásból, track-ből álló mixet kipanorámázunk a keverőn és bepozícionálunk
a térbe az M7 segítségével különböző, de érezhető tér rétegekbe. Majd ezután
kikapcsoljuk az M7-et és így hallgatjuk a mixet egy ideig. Azt fogjuk hallani,
hogy ugyan minden meghatározott irányból szól, de nagyjából egyvonalban, mert a
megfelelő hangerő arányok egyben mindig azonos távolságérzetet keltenek. Az is
hallható, hogy a felvételnek nincs atmoszférája, mivel nincsenek tér
információk. ( Mennyi zenét gyártanak manapság bármiféle atmoszféra nélkül...!)
Aztán egy pillanatban bekapcsolva az M7-et azt hallhatjuk, hogy a hangszerek
mintegy beugranak a megfelelő térrétegbe egy 3 dimenziós pozícióba és
egyszeriben feléled, kidomborodik a zene, tudjuk hol történik, mekkora térben,
azaz igazi atmoszférát adunk neki.
Jó beállítás esetén nem igazán a zengést halljuk, hanem a hangforrásokat a
térben elhelyezve.
Sajnos a kompresszor többet árt, mint használ...
A rossz beidegződések gyakori problémája, hogy készül egy szép igényes mix,
jó terekkel és atmoszférával. Aztán jön a beidegződésből, megszokásból, hangerő
hajhászásból, vagy divatból történő "mastering" , azaz túlkompresszálják az
anyagot és mindaz, amit esetleg addig jól csináltak, az úgy ahogy van tönkre is
megy.
Azt tudomásul kell venni, hogy a kompresszor, eltünteti a tranzienseket, a
legenyhébb is meghamisítja a távolság információkat és a kialakított térérzet
összeomlik. A kompresszor sokszor elkerülhetetlen a sok sáv összekeverésénél. Ha
már elkerülhetetlen, akkor is érdemes inkább már a felvétel alatt mértékkel
használni, hogy a végső mastering már ne a további dinamika kompresszálást,
hanem a térben való ábrázolást jelentse.
Fordított filozófia
Az M7 megalkotásánál az elsődleges cél a tér ábrázolása volt, nem pedig a
hang utóéletének biztosítása. A régi gondolkodásban a hang utóéletének, azaz a
zengésnek megvalósítása volt a fő cél, míg a térbeliség egyáltalán nem, vagy
csupán másodlagos cél volt. Az M7-nél a tér ábrázolás az elsődleges és a hang
utóélete, a zengés ennek már természetszerű következménye.
Hangosításnál a behangosított tértől való eltérő atmoszféra ábrázolása
Az M7 már kellően megfizethető ahhoz, hogy igényes hangosítók is
felfigyeljenek rá. Azt mindenképpen tudomásul kell venni, hogy bár a nagy terek
behangosítása némileg más megközelítést igényel, azonban az ábrázolás módjában
nem kellene, hogy nagy különbség legyen. Ma gyakran hallani monóban
kihangosított produkciókat, mondván, hogy így mindenki ugyan azt hallja. (Igen,
ugyan azt a rettenetet....!)
Az M7 segítségével az adott produkciót teljesen át tudjuk emelni egy más
atmoszférába, mint ahol éppen zajlik a produkció. Ez a határozottan más
atmoszféra nagyban kihangsúlyozza a muzsikát, mintegy kiemeli a megszokott,
nyilvánvaló térből és egy más viszonylatot teremt a hallgatók számára.
Másféle gondolkodás, újrafogalmazott igények, és a rossz beidegződések
kiiktatása
Gyakran hallani kemény és szigorú kritikákat a hazai stúdió és hangosítási
iparban produkált hangminőségről, bár több a kritika, mint az a produkció, ami
már a kritika hatására fogant meg.
A jelenlegi helyzet úgy jellemezhető, hogy csaknem az egész hazai zeneipar
igénytelen, utánzásra van berendezkedve. Iparűzés folyik és a kreativitás
teljességgel hiányzik belőle, hogy művészi igényekről már ne is tegyek említést
sem. Egyelőre elég lenne az is, ha először igényesség lenne.
Ha valaki a hangosításban, vagy akár zenei hangstúdióban szeretné előre jutni
a zene magasabb szintű, azaz a hallás természetének és az ember lelkületének
megfelelőbb reprodukálásában, akkor gyökeres szemléletváltásra van szüksége.
Mindenekelőtt egy másféle gondolkodásra van szükség. Ennek első lépése, hogy
újra kell fogalmazni a hangzással kapcsolatos eddigi igényeinket. Ha ez
megtörtént, akkor meg kell szabadulni a rossz, sokszor évtizedek alatt kialakult
rossz beidegződésektől.
El kell dönteni, hogy mi a cél a zenével. Ha ez is megvan, akkor azt is el
kell dönteni, hogy továbbra is maradunk-e az értelmetlen hangerő versenyben. Ha
ebben is megfelelő döntés született, akkor elkezdhető a gondolkodás a térbeli
ábrázolásról.
Csatlakozó linkek:
Aki részletesen szeretne többet tudni a Bricasti M7-ről, az részletes
bemutatást talál a
www.profiaudio.hu honlapon.
Ez volt tehát az előadás szöveges jegyzete. Hamarosan (várhatóan kora ősszel)
megjelenik az M7 új szoftver frissítése. Ez már tartalmazza az M10 távvezérlővel
való együttműködtetés lehetőségét és a teljes MIDI implementációt.
Ami fontos még, hogy az új szoftver a surround alkalmazást is felkínálja 2 db
M7 egyidejű működtetésével. Ehhez az algoritmusban kidolgozták a hangmezők
dekorrelációját, így az oldalsó hangmezők is tökéletes homogenitásban jelennek
meg a front és a hátsó mezőkkel együtt.
Ezen kívül több más funkció is megjelenik, de erről majd a megjelenés után
fogunk egy áttekintést közölni.
Végezetül még annyit, hogy a Chromatica kft. rendszeressé kívánja tenni az
M7-hez hasonló bemutatókat, hogy közvetlenebb szakmai kapcsolat alakuljon ki
mely segíti a hangzáskultúra fejlődését.
Profiaudio
Vissza az oldal tetejére
|
©2006-2009 Tandem Records ::